My travels

 Jan. 12-én este a srác akit Billy-nek hívnak felhívott, hogy másnap jön értem. Furcsa volt mert nem gondoltam volna, hogy hívni fog csak jön vagy nem. De így elég kényelmes volt. Ez volt az első élményem itt amikor nem én kerestem valakit vagy valamit hanem engem kerestek. Igazán fontosnak éreztem magam. Másnap valamikor délelőtt jött de esett az eső tehát 10 perccel a vonata érkezése előtt hívott. Mondtam, hogy ne jöjjön el értem mert esik az eső. Mondtam, hogy kimegyek az állomásra mert elég ha én elázok, nem kell nekik is. Persze magával hozta Suci-t is. Örültem neki mert ő nagyon jól beszélt angolul és tudtam beszélgetni vele. Amikor megérkeztünk Jakarta-ba akkor mondta nekem, hogy ő nem jön haza velem mert suliba kell mennie. Le is lépett valamelyik buszmegállóban. Aztán egyedül maradtam Billy-vel. Nem beszéltünk sokat mert ő nem tudott annyira angolul meg fáradt is volt tehát nem terheltem. Amikor elértünk hozzájuk akkor mondta, hogy ma ott alszom és majd holnap elmegyünk a nagybátyjához. Este nem csináltam semmit csak lefeküdtem aludni. Az ágy túl puha volt és besüllyedtem, de nem volt borzalmas. Reggel mondták, hogy adjam oda nekik a szennyesem és kimossák. Ez nagyon jó volt mert az elmúlt idő alatt elég sok szennyest halmoztam fel és már alig maradt tiszta ruhám. Oda is adtam nekik mindet. Aztán reggeli után elindultunk. Először a nagybátyjához mentünk aki persze nem volt otthon csak a nagynénje meg a gyerekei. Beszélgettem velük és nem sokkal később elmentünk egy helyre aminek Taman mini volt a neve. Ez olyan múzeumszerűség volt csak itt az indonéz építészeti stílusokat lehetett megnézni. Negyven valahány stílus volt és mindegyikből volt legalább egy ház. Rengeteg képet csináltam és próbáltam megnézni mindent de későn érkeztünk ezért néhány zárva volt már. Volt kínai stílus is. Meg volt olyan ház is ami a vízből nőtt ki. A legjobban Bali stílusa tetszett. Rengeteg figura díszítette az épületeket és ez nagyon bejött. Aztán amikor már besötétedett akkor elindultunk vissza hozzájuk. Az úton azt mondták, hogy holnap is eljövünk. Másnap el is mentünk és megnéztük a kimaradt részeket meg a hadtörténeti múzeumot. A múzeum nem nagyon érdekelt, de a többi annál inkább. Volt egy nagy tó is. A tóban úgy csinálták meg a szigeteket ahogy az indonéz szigetek elhelyezkednek. Pontos kicsinyített másolata volt Indonéziának. Még miniatűr vulkánok is voltak. Valamikor délután indultunk el onnan és elmentünk egy könyvesboltba. Csak a képeket nézegettem mert nem értem annyira az itteni nyelvet, hogy olvassak. Meg volt angol szöveg néhány könyvön. Ezeket majdnem mindet elolvastam. Mondjuk az angol rész ritkán volt több egy mondatnál de ennek is örültem. Valamikor későn este érünk haza tehát már fáradt voltam ezért lefeküdtem aludni. Másnap elmentünk a vízumomért mert írtak Suci-nak, hogy kész. Persze nem volt kész. Legalább 5 órán keresztül járkáltunk ott össze-vissza mert a papírokat máshova kellett átvinni meg máshol kellett fizetni és persze külön-külön. Billy bemutatta nekem az egyik barátját. Már elfelejtettem hogy hívják, de azt tudom, hogy 23 éves és egész jól néz ki. Persze lány volt, nehogy félreértse valaki. Azt mondta, hogy ha végzünk a vízumommal akkor fel kell mennem az irodájába mert meg akarja nekem mutatni az irodáját. Ezután ő elment és fél óra várakozás után azt mondták, hogy menjünk vissza holnap és akkor meglesz. Igazából földhözvágtam volna magam és lekezdtem volna sírni vagy csak toporzékoltam volna mint egy kisgyerek ha nem kap meg valamit, de belegondoltam, hogy ez egyáltalán nem segítene a helyzeten ezért nem csináltam semmit. Mondtam Billy-nek, hogy akkor most gyerünk a csajhoz de ő nem nagyon értette mit akarok vagy csak nem akart odamenni ezért mentünk haza. Egész nap csak pihentem és este csak Billy-vel és Suci-val beszélgettem. Valamikor nem sokkal éjfél előtt berakták az „Utazás a föld középpontja felé” filmet. Már láttam párszor tehát nem nagyon érdekelt. De ők azt mondták, hogy meg akarják nézni. Persze egyikük sem nézte. Én néztem néha de csak fél szemmel. Aztán valamikor 1 óra körül nagyon erősködtek, hogy menjek el tusolni. Már úgyis fáradt voltam tehát el is mentem tusolni és úgy voltam, hogy lefekszem mert már korán van. Amikor kijöttem a fürdőből ott álltak előttem és énekeltek, hogy boldog szülinapot meg adtak egy kis tortát is. Meghatódtam egy kicsit, de szerintem nem látszott rajtam. Nagyon nehéz igaz barátokat találni de szerintem nekem itt sikerült. Csináltunk gyorsan néhány fotót aztán beszélgettünk és befaltuk a tortát. Suci eléggé fél a szellemektől tehát Billy velük ijesztgette. És sikerült is neki megijesztenie mert párszor erős sikítás hallatszódott a házból. Elég vicces volt, de csak nekünk. Az áldozat nem nagyon rajongott a tréfáért. Amikor végeztünk a mókázással akkor hazakísértem Sucit mert félt egyedül. Nagyon messze lakott tehát meg is értem. (legalább 30 méterre) Aztán visszamentem és aludtam nyugodtan. Másnap elmentünk az imigrációs irodába a cuccaimért. Egy buszmegállóval később szálltunk le ezért Suci kétségbeesve közölte ezt velem. Tehát vártunk pár percet a másik buszra és visszamentünk egy megállót. Persze végig azon nevettem, hogy egy megállóért mennyire kiakadt. Az irodában megkaptam az útlevelem a vízumommal tehát nagyon örültem. Utána elmentünk egy pénzváltóhoz mert az anyukájuk ma megy Szingapúrba tehát váltania kell. Semmi probléma nem volt. Aztán mentünk haza. Amikor leszálltunk az utolsó buszról akkor nem találtunk másikat amivel továbbmehetnénk. Vagyis volt egy de oda már nem fértünk be. Aztán megkérdezte, hogy gyalogoljunk-e. Megkérdeztem, hogy milyen messze van innen a házuk. Azt mondta kb. 2 kilométer. Mondtam neki, hogy akkor gyerünk. Két kilométer nem táv. Egyből elhúzta a száját és mondta, hogy inkább várjuk meg a buszt. Azt mondta, hogy nem akar gyalogolni és közben vágta a fejeket amivel jelezte, hogy ez a táv nagyon sok. Elkezdtem nevetni, de nagyon. Akkor elindult és mondta, hogy gyerünk, de ezt el ne mondjam Billy-nek mert még a végén azt mondja rá, hogy lusta. Mondtam neki, hogy ezt úgy mondja mintha nem lenne az. Még nevettem rajta párszáz méteren keresztül aztán csak beszélgettünk. Amikor már majdnem odaértünk hozzájuk akkor megtapogattam a zsebeimet és nem találtam a vízumom. Kicsit kétségbeestem, de nagyon nyugodt hangon megkérdeztem tőle, hogy nem-e tudja hol a vízumom. Megállt szembefordult velem és azt mondta, hogy ne hülyéskedjek. Mondtam neki, hogy ez most nem vicc, tényleg nem találom. Megkérdeztem, hogy nincs-e a táskájába. Mondta, hogy nem adtam oda neki. Mondtam neki, hogy azért nézze csak meg. Arra emlékeztem, hogy a dokumentumok a táskájában vannak az útlevelemet külön tettem tehát abban nem voltam biztos. Kinyitotta a táskáját és elkezdte nézni az iratokat. Mondta, hogy nincs ott és meg is mutatta. Szerencsére megláttam, hogy ott van tehát nem aggódtam tovább. Ő lekezdett nevetni és azt mondta, hogy ez a bosszú amiért ma kétszer is kinevettem. Pár perc múlva már elég vicces volt a dolog nekem is, de akkor nem nagyon tetszett. Nem tudom honnan látta meg, hogy nagy a pánik nálam mert a hangom elég nyugodt volt. Valószínűleg az arcom árult el mindent. Aztán 3-kor az anyjuk elment a reptérre. Mielőtt elment azt mondta, hogy addig maradok ameddig akarok. Megköszöntem és elköszöntünk. Nem terveztem hosszúra az ittlétet mert már nincs sok időm és még a tengerpartra is el akarok menni. Vagyis már voltam de olyan helyre akarok menni ahol tiszta a part. A vízumomat feb.09-ig kaptam tehát akkor el kell hagynom Indonéziát, nincs mese. Csak még az a gond, hogy nem tudom hova megyek. Ausztrál vízumom még nincs, de nem merem megvenni a jegyet mert ha nem kapom meg akkor hiába van jegyem nem léphetek be az országba. Sucival beszélgettem 6-ig de akkor ő elment gyerekeket tanítani aztán egyedül maradtam. Vele mindig nagyon sokat beszélek. Amikor elkezdünk beszélgetni akkor ez elején kicsit nehézkes de fél perc után repül az idő. Azt mondta, hogy én nem vagyok a barátjuk. Azt mondta, hogy én már ebbe a családba tartozom. A tegnapi este után kezdem én is így érezni. Szomorú volt amikor mondtam neki, hogy nemsoká elmegyek, de megértett. Mondott nekem egy városnevet amin rengeteget nevettem. A név magában nem volt vicces. Az volt vicces ahogy mondta. Amikor mondta akkor elhúzta a száját és úgy tűnt mintha viccelne de halál komoly volt. A város neve Bandung. Remélem még sokszor fogom ezt hallani tőle. Miután elment, nem tudtam mit csinálni mert nem volt senki akivel beszélhettem volna angolul. Aztán Amikor visszajött akkor mutattam neki pár zenét a gépemen meg az unokatestvérének is. Rock zenéket mutattam nagyrészt és bejött nekik. Aztán mentem aludni. Másnap délig aludtam. Aztán nem csináltam semmit csak ettem meg cigiztem. Kettőkor elmentünk jegyet venni nekem Jogjakarta-ba. Nagyon nagy volt a sor ezért Billy azt mondta, hogy majd holnap. Úgy tervezem, hogy holnap megyek is. Aztán vettünk egy kis innivalót és mentünk. Amikor felült a motorra, hirtelen felkapta a sisakját és az enyémet nagyon gyorsan a kezembe nyomta és azt mondta, hogy fél. Mivel látta az értetlen kifejezést az arcomon rámutatott egy párosra. Az egyik valami hangszórót tartott a kezébe és azon nyomatta a zenét a másik meg valami csörgőt rázott. A hangszórós fiúnak a másik lánynak nézett ki. Azt mondta, hogy hermafrodita. Hatalmasat röhögtem rajta. Elindultunk a kijárat felé de amikor odaértünk akkor kiderült, hogy az a bejárat. Visszafelé menet amikor elmentünk a páros mellett még a fejét is elfordította. Most közelebbről megnéztem a lányt és láttam, hogy nagyon csúnya és hasonlít egy kicsit egy fiúra. Aztán mentünk haza. Aztán megint nem csináltam semmit csak unatkoztam, de legalább volt időm megírni az eseményeket. Másnap este 20:35-kor ment a vonatom Jogjakarta-ba. Addig nem nagyon csináltam semmit csak beszélgettem meg ettem-ittam. Rendesek voltak mert kikísértek az állomásra. Az állomáson csináltunk még pár képet és aztán indult a vonat. Mielőtt elindult volna Suci berohant hozzám és adott egy zacskót. Nem néztem meg egyből de azt mondta, hogy az enyém az útra. Amikor elindult a vonat akkor integettünk egymásnak de aztán már messzebbről nem integettem. Az úton próbáltak velem Indonézül beszélni de nem tudok olyan nagyon sokat ezért fél óra után befejeztük a beszélgetést. Találtam embereket akik beszéltek angolul és velük beszéltem néha. A vonaton nagyon meleg volt amikor állt de menet közben jó volt az idő. Egész este mentem és reggel valamikor 7-körül érkeztem. Egész jót aludtam és érdekes módon nem tűnt el semmim. Aztán amikor odaértem ekkor Elmentem a Borobodur templomhoz. Nem volt egyszerű menet de sikerült. Kaptam segítséget is. Egy ember elvitt a buszmegállóba és aztán otthagyott. A buszost megkérdeztem az árról és mondta, hogy mennyi. Aztán megkérdeztem a többieket is, hogy ők mennyiért mennek és kiderült, hogy a dupláját mondta nekem. Aztán reklamáltam neki egy kicsit és így én is azt az árat kaptam. Tehát 10.000-ért elvitt. A templom nem volt ingyenes! 135.000 rupia volt a belépő. Ez még az otthoni árakhoz képest is drága. Aztán vettem egy pólót ami nagyon tetszett. Persze a dupláját mondták akkor is de lealkudtam és így 25.000-ért megkaptam. Mindezek után úgy döntöttem, hogy indulok Bali-ra. Stoppoltam és akik megálltak azok elvittek egy kis faluba és mondták, hogy nem megyek stoppal Bali-ra. Azt mondták, hogy túl veszélyes és féltenek ezért busszal megyek. Azt mondták, hogy ők fizetik meg minden de nehogy stoppal menjek. Hát nem tudtam mit mondani. Tehát elvittek egy buszmegállóba és megvették a jegyem aztán csak úgy otthagytak. Pár perc múlva visszajött a csávó. Írt valamit egy papírra és ideadta nekem. Rajta volt a neve a száma meg az email címe. Azt mondta, hogy ha bármi is kell hívjam fel vagy üzenjek neki. Nagyon rendesek voltak pedig nem is ismertek. Nem is nagyon értettem a dolgot. Aztán vártam a buszt és amikor jött akkor mentem. Este megálltunk valahol és ott kajáltunk. Ingyen volt mert a jegy magában foglalt egy kaját is. Jól bekajáltam ha már úgyis ingyenes. Az volt a meglepő, hogy nem az a selejtes ingyen konyhás koszt volt hanem valami  igazi szakács készítette finomság. Aztán visszamentem a buszra és aludtam. Este nagyon hideg volt a buszon mert ment a légkondi. Azt hittem megfagyok! Még be is takaróztam de az sem segített. Aztán megérkeztünk valamikor dél körül valahova. Igazából ez csak 1 órára van Kuta Bali-tól. Elmentem kajálni de esik az eső tehát nem tudok semmit sem csinálni csak várom, hogy elálljon. Ha eláll akkor indulok Kuta beach-re.